IV. Pulai Lovaspark Kupa

A korábbi évek gyakorlatához ragaszkodva, augusztus első hétvégéjén (2011. augusztus 5-7.) került megrendezésre a IV. Pulai Lovaspark Kupa.

A szervező szemével nézve mi úgy érezzük, hogy talán az eddigi évek egyik legsikeresebb Pulai Lovaspark Kupáját sikerült lebonyolítanunk augusztus első hétvégéjén. Nagy-nagy örömünkre az égiek is a kezünkre játszottak, és az elmúlt időszak nyáriasnak nem éppen mondható időjárása után, egy gyönyörűen napos, kellemesen meleg, romboló viharoktól mentes pár napot kaphattunk. A versenyen szinte minden kisebb és nagyobb díjlovas klub és egyesület képviseltette magát, számokban gondolkozva a három nap alatt a 85 induló lovas 107 lóval 270 startot produkált a Quadrille és a KO versenyszámokon kívül. Embertpróbáló feladat volt ez lónak, lovasnak, bírónak, versenyirodának és pályaszolgálatnak egyaránt. Hogy egy érzékletes példával éljünk, annyi induló nevezett a versenyre, hogy végül az LSZ5 programot a verseny hetében át kellett helyezünk a pénteki napra, mivel ez már nem fért volna bele a szombat – vasárnapi versenynapokba; holott az első számok minden reggel 7 órakor kezdődtek, és az utolsók eredményhirdetései valamint a díjátadási ünnepségek este 8 óra körül fejeződtek be.

A három nap alatt nagyon magas színvonalú lovaglásokat láthattunk, nem volt ritka a 75-80% közötti teljesítmény sem. Talán az értékes nyeremények, talán az egymást túlszárnyalni vágyó versenyszellem, talán a nyári napsütésnek is betudható jó hangulat, a kiegyensúlyozott, jól szervezett háttér, vagy mindez együtt motiválta a lovasokat a kiváló teljesítményekre.

Nem szabad megfeledkeznünk a lovasok eredményeit értékelő bírói gárdáról sem (Berényi Miklós vezetőbíró, Balázs József, Budai Andrea, Ilja Vietor, Kiss István, Major Albert, Prutkay Zoltán, Vígh Mariann), akik fáradságot nem ismerve kora reggeltől késő estig lankadatlan figyelemmel és fáradhatatlan hozzáállással pontozták az indulókat.

Mi, a Pulai Lovasparkban nagy-nagy hangsúlyt helyezünk minden évben arra, hogy az egyébként sokszor már-már belterjesnek tűnő díjlovas világba bevonzzunk kívülállókat is, akik látva a lovak és lovasaik harmónikus mozgását, egymás iránti szeretetét és tiszteletét, kedvet kapnak ahhoz, hogy ők maguk is kipróbálják ezt a sportágat, vagy talán csak közelebb tudnak kerülni ezekhez a gyönyörű állatokhoz. Így fontosnak tartjuk, hogy minden évben péntek és szombat esti programként valami olyan showműsort produkáljunk, ami bevonzza a környékbeli érdeklődőket, és nem utolsósorban a lovasoknak is egy kis lazításra, felszabadult szórakozásra ad lehetőséget. Augusztus 5-én, pénteken egy nagyon kreatív számokat felvonultató Quadrille-bajnokságot láthattak a nézők, ezt követően pedig az X-Faktorból ismertté vált Janicsák Veca és Takás Nikolas koncertjén csápolhattak a rajongók. A szombat esti program során a már-már hagyománnyá vált KO bajnokság nyűgözhette le az érdeklődőket, majd a Summer Sisters és Király L. Norbi szórakoztatta a nagyérdeműt.

És hogy egy kicsit hazabeszéljünk... Akik szerveztek már hasonló rendezvényt, azok mind-mind jól tudják, hogy egy ilyen hétvégét lehetetlenség lenne sikerrel megrendezni a megfelelő csapat nélkül. A verseny sikeres lebonyolításának nélkülözhetetlen alapfeltétele volt a hónapokkal korábban megkezdett gondos előkészítő munka, amibe a lelátók és bírói állások társadalmi munka keretében történő lefestése, felújítása; a lovarda területén elvégzett kertészeti, parkosítási feladatok ugyanúgy beletartoztak, mint a kupák gondos kiválasztása, szalagok megrendelése. A verseny lebonyolításában nagy-nagy felelősség hárult arra a körülbelül 20 fős kis csapatra, akik az egész rendezvény gördülékeny lebonyolítását, zökkenőmentes szervezését és levezénylését végezték. Nagy-nagy szerencsénk van abban, hogy ennek a lelkes, családias hangulatú kis csapatnak az összetétele már több éve változatlan, így a korábbi versenyek során már mindenki megszerezhette a kellő tapasztalatot, nélkülözhetetlen gyakorlatot, így már-már rutinszerűen látta el mindenki a feladatait.

A rendkívül pozitív visszajelzésekre és gratulációkra alapozva úgy érezzük, hogy egy mindenki számára emlékezetes és élvezetes augusztusi versenyhétvégét sikerült lebonyolítanunk, ami arra ösztönöz bennünket, hogy a hagyományokat nem megszakítva, tudásunk legjavát adva, a 2012-es évben ismét hasonló, magas színvonalon szervezett versenyekre invitáljuk a lovasokat és minden érdeklődőt.

A IV. Pulai Lovaspark Kupán készült képek megtekinthetők a galériában.